Cikk
Metilénkék a pilonidális sinus műtétjében: bizonyítékok a feltérképezésről és a kiújulásról

A pilonidális sinus a farokcsont közelében, a bőr alatt húzódó járat, amelynek gyakran a műtét során nehezen látható oldalágai is vannak. A műtét sikertelen lehet, ha beteg szövet marad vissza, ezért a sebészek megbízható módszert keresnek arra, hogy a kimetszés előtt minden ágat megtaláljanak. A sinus nyílásába fecskendezett metilénkék kékre festi a járatrendszert, így látható térképet ad a sebésznek.
Ez a térkép a megjelenítést segíti, nem kezelés. Ez a különbség azért fontos, mert a metilénkékkel végzett pilonidális műtétek szakirodalma két különböző kérdést kever össze. Az első az, hogy a festék pontosan megjelöli-e az összes beteg szövetet. A második az, hogy azoknál a betegeknél, akiknek a műtétjében festéket használtak, évekkel később ritkább-e a kiújulás. Előfordulhat, hogy a festék a mikroszkópos vizsgálatban nem felel meg az első próbának, mégis jobb klinikai kimenetelekkel jár együtt, vagy éppen fordítva. A témában leggyakrabban idézett két publikált vizsgálat eltérő elrendezéssel és eltérő utánkövetéssel e kérdések közül csak egyre-egyre ad választ.
Mit próbál látni a sebész?
Gondoljunk a festékre úgy, mint egy rejtett képlet jelölésére. A sebész kék folyadékot fecskendez be a bőrnyíláson keresztül, megvárja, amíg az szétterjed az összekapcsolódó járatokban, majd kimetszi a megfestett szövetet. Amit a festék nem ért el, illetve az a beteg szövet, amely soha nem kapcsolódott a befecskendezett járathoz, festetlen marad, és észrevétlenül visszamaradhat.
Így három, egymástól független probléma is előfordulhat. A festék nem feltétlenül tölti ki az összes ágat. A sebész nem feltétlenül távolít el mindent, ami megfestődött. A megfestett terület határán kívüli szövetben pedig továbbra is lehetnek mikroszkópos kóros elváltozások. Az alábbi vizsgálatok ennek a folyamatnak különböző részeit vizsgálják elkülönítve, ezért eredményeik nem átlagolhatók össze.
A műtéti technikákat összehasonlító olvasók számára hasznos lehet a metilénkék sebészeti felhasználásainak átfogó áttekintése, valamint azok a külön ismertetők, amelyek bemutatják, miben különbözik a festés a szövet kezelésétől, illetve hogyan határozzák meg és mérik a kiújulást.
Hosszú távú kiújulás: megfigyeléses kohorszvizsgálat
A kiújulásra vonatkozó bizonyítékok Doll és munkatársai retrospektív kohorszvizsgálatából származnak, amelyet az International Journal of Colorectal Disease folyóiratban közöltek. A tanulmány címe közvetlenül megfogalmazza a fő eredményt, és a metilénkék akut pilonidális betegségben való alkalmazásának hosszú távú utánkövetése jóval hosszabb időszakot ölel fel, mint a legtöbb sebészeti vizsgálat.
A kutatók 1,960 olyan beteget azonosítottak, akiket 1980 és 1996 között három német katonai kórházban először operáltak pilonidális betegség miatt, majd közülük 247 beteget választottak ki részletes telefonos utánkövetésre. Az átlagos utánkövetés körülbelül 15 év volt, nagyjából 9 és 25 év közötti tartománnyal. A vizsgálati populációt főként fiatal katona férfiak alkották. A műtéti technika változó volt: körülbelül kétharmaduknál kimetszést és nyitott sebgyógyulást, egynegyedüknél kimetszést és elsődleges középvonali sebzárást alkalmaztak, a többieknél pedig marsupializációt végeztek.
A vizsgált tényező egyszerű volt: 197 betegnél a műtét elején metilénkéket fecskendeztek be a járatrendszer kirajzolására, 50 betegnél pedig nem. A leírás szerint a festéket egyetlen, körültekintően végzett befecskendezéssel adták be; sem a koncentrációt, sem a térfogatot nem közölték. Az alkalmazás nem véletlenszerűen történt. A sebészek jóval gyakrabban választották a festéket krónikus, sipolyképződéssel járó betegségben, mint akut tályogok esetén, és gyakrabban akkor is, ha több sinusnyílás volt jelen, így a két csoport már kezdetben különbözött.
A kiújulást előre meghatározott telefonos kérdőívvel értékelték. Csak akkor tekintették kiújultnak az esetet, ha előzőleg megtörtént a kezdeti gyógyulás, később nem érte sérülés a farokcsontot, és emellett teljesült vagy egy egyértelmű kritérium (orvosi diagnózis, ismételt bemetszés vagy kimetszés, új sinus, szőr egy nyílásban, gennyes váladékozás), vagy két kevésbé egyértelmű kritérium (bőrpír, duzzanat, fájdalom, váladékozás).
A teljes időszak nyers kiújulási aránya a festékkel kezelt csoportban 197 betegből 32 (16 százalék), a festék nélküli csoportban pedig 50 betegből 15 (30 százalék) volt. A különböző hosszúságú utánkövetést figyelembe vevő, 20 évre vonatkozó Kaplan–Meier-becslések festékkel körülbelül 20 százalékot, festék nélkül 38 százalékot mutattak, 0.018-as log-rank p-értékkel. Egy többváltozós Cox-modellben a szerzők a festékhasználatra 0.45-ös, esélyhányadoshoz hasonló arányszámot közöltek. A kiújulások többsége öt éven belül jelentkezett, néhány azonban csak a műtét után 17 évvel; ezért fontos a hosszú utánkövetés a metilénkék és a pilonidális kiújulás kapcsolatára vonatkozó állításoknál.
Az alcsoportok eredményei körültekintő értelmezést igényelnek. Akut, tályogképződéssel járó betegségben a 20 éves becslés festékkel nagyjából 19 százalék, festék nélkül 43 százalék volt, de mindössze 79 beteg mellett a különbség nem érte el a statisztikai szignifikanciát (p = 0.078). Krónikus betegségben a becslések nagyjából 19 és 24 százalékot mutattak (p = 0.35), vagyis lényegében nem volt kimutatható különbség. Az összesített összefüggést tehát egy önálló következtetéshez túl kicsi alcsoport határozta meg, olyan vizsgálatban, ahol a kezelés kijelölése nem véletlenszerűen történt, és a kontrollcsoport mindössze 50 beteget tartalmazott.
Ugyanilyen fontos, hogy mit nem mutat meg ez a vizsgálat. Nem mérte a feltérképezés pontosságát, nem hasonlította össze a festékkel és festék nélkül végzett műtétek szövettani leleteit, és nem közölt használható összehasonlítást a két csoport között a sebszövődményekről vagy a gyógyulási időről. Egy történeti kohorszban bizonyítékot szolgáltat a festékhasználat és az alacsonyabb hosszú távú kiújulási arány közötti összefüggésre, de nem bizonyítja, hogy ezt a festék okozta. Továbbra sem zárható ki az indikációból eredő torzítás, az egyes időszakok hatása és az eltérő műtéti technikák szerepe.
Mit fest meg valójában a festék? Párosított szövetminták vizsgálata
A második vizsgálat közvetlenül a feltérképezés kérdését teszi fel, de könnyen félreérthető elrendezéssel. Idiz és munkatársai az általuk prospektív, randomizált vizsgálatnak nevezett kutatást publikálták, és a metilénkékkel irányított pilonidális kimetszés párosított kórszövettani vizsgálatát még ma is olykor randomizált bizonyítékként idézik. Ugyanennek a vizsgálatnak a nyilvántartási bejegyzése azonban egyetlen csoportot tüntet fel, csoportba sorolás és vakítás nélkül, így a pontos besorolás prospektív, egykarú vizsgálat, betegen belül párosított szövetmintákkal, nem pedig a festék használatának és mellőzésének randomizált összehasonlítása.
Harminchárom, szövődménymentes, elsődleges betegségben szenvedő beteg vett részt. Az akut gyulladást, a tályogot és a kiújult betegséget kizárták, így ez a populáció szinte ellentéte annak az akut alcsoportnak, amelyben a Doll-vizsgálat a legnagyobb hatást jelezte. Minden beteg minden sinusnyílásán keresztül legalább 4 mL metilénkéket kapott, akkora nyomással, hogy a festék kiszivárogjon a járatból. A sebész ezután az összes kék szövetet a sinusnyílással együtt egyetlen mintaként kimetszette (1. csoport), megvizsgálta a visszamaradt üreget, majd a makroszkóposan gyanús, festetlen granulációs szövetet külön, második mintaként távolította el (2. csoport).
Egy vakon értékelő patológus mindkét mintában öt mikroszkópos jellemzőt pontozott: megnagyobbodott szőrtüszők, szétszórt keratinlemezek, gyulladásos beszűrődés, szőrszálak és fibrózis.
A festék a legsúlyosabb elváltozásokat jelölte meg, de nem határolta körül a betegség teljes kiterjedését. A festetlen második mintában továbbra is gyakoriak voltak az eltérések: 33-ból 31 esetben megnagyobbodott szőrtüszők, 33-ból 29 esetben keratinlemezek, 33-ból 30 esetben gyulladás. A szőrszálak jelenléte különítette el leginkább a két mintatípust: a megfestett minták közül 33-ból 29-ben, a festetlenek közül azonban csak 33-ból 5-ben voltak jelen. Minden jellemző átlagos intenzitási pontszáma magasabb volt a megfestett szövetben. Egyszerűen fogalmazva: a kék határ a betegség központját jelölte meg, de nem fogta közre az összes szövettanilag kóros szövetet.
Még ezt a következtetést is két korlát árnyalja. A második minta nem az összes festetlen szövet szisztematikus mintavételéből származott. Csak akkor vették, amikor a sebész gyanús granulációs szövetet látott, és az ismételt kimetszés mellett döntött, így elsősorban a leginkább kórosnak látszó festetlen területekből vettek mintát. Emiatt ebből nem számítható ki a festékes feltérképezés valódi érzékenysége vagy álnegatív aránya. A vizsgálat pedig egyáltalán nem közölt klinikai kimeneteleket: sem kiújulási arányt, sem fertőzési arányt, sem sebszétválási arányt, sem gyógyulási időt. A kék határon túli mikroszkópos eltérés helyettesítő végpont, nem bizonyíték arra, hogy ezeknél a betegeknél kiújult volna a betegség.
A két vizsgálat összehasonlítása
| Doll és mtsai., 2008 | Idiz és mtsai., 2014 | |
|---|---|---|
| Elrendezés | Retrospektív megfigyeléses kohorsz, a festék használatának és mellőzésének nem randomizált összehasonlítása | Prospektív, egykarú vizsgálat, betegen belül párosított szövetmintákkal |
| Betegek | 247, vegyesen akut és krónikus esetek, katonai kórházak | 33, kizárólag szövődménymentes, elsődleges betegség |
| Festékalkalmazási protokoll | Egyetlen befecskendezés, az adagot nem közölték | Nyílásonként legalább 4 mL, a koncentrációt nem közölték |
| Fő végpont | Kérdőívvel felmért kiújulás, átlagosan 15 év | Visszamaradt mikroszkópos elváltozások a festék határán túl, klinikai utánkövetés nélkül |
| Sebbel kapcsolatos kimenetelek | Nincs használható összehasonlítás a festéket használó és nem használó csoport között | Nem közöltek ilyen adatokat |
| Fő eredmény | A 20 éves kiújulási arány festékkel körülbelül 20%, festék nélkül 38% | A festetlen szövet is kóros maradt, bár az eltérések kevésbé voltak kifejezettek |
Ezek a sorok nem vonhatók össze egyetlen végső következtetéssé. A kohorszvizsgálat évtizedeken át mér egy klinikai kimenetelt, a feltérképezés pontosságának vizsgálata nélkül. A párosított mintás vizsgálat mikroszkóp alatt ellenőrzi a feltérképezés teljességét, anélkül, hogy bármilyen klinikai kimenetelt mérne. Egyik sem a festékkel irányított és a festékes irányítás nélkül végzett műtét randomizált összehasonlítása, amely a kiújulást és a sebbel kapcsolatos végpontokat egyaránt vizsgálná; ebben a két vizsgálatból álló bizonyítékanyagban nincs ilyen kutatás.
Így három megalapozott állítás marad azok számára, akik sebésszel beszélik meg a metilénkék alkalmazását pilonidális sinus esetén. Először: egy hosszú, de nem randomizált vizsgálat a festékhasználatot alacsonyabb kiújulási aránnyal hozza összefüggésbe, elsősorban akut esetekben, jelentős bizonytalanság mellett. Másodszor: egy kis mechanisztikus vizsgálat szerint a festés alábecsüli a betegség szövettani kiterjedését, de nem mutatja ki, hogy a további mikroszkópos eltérések kiújulást okoznának. Harmadszor: egyik vizsgálat sem támaszt alá a festékkel irányított műtét sebfertőzési arányára, gyógyulási sebességére vagy szövődményarányára vonatkozó állításokat, mert egyik sem mérte ezeket az összehasonlításokat.
A konzultáción felteendő gyakorlati kérdés tehát szűk körű: a tervezett technika mellett — legyen az nyitott sebgyógyulás, sebzárás vagy lebenyplasztika — használ-e a sebész festéket a járatok megtalálásához, és mit tesz az üreg szélén lévő gyanús, festetlen szövettel? A bizonyítékok alapján a festéknek lehet egy hihető, de nem bizonyított kapcsolata a kiújulással, anatómiai jelölőként pedig dokumentált korlátja van. Minden, ami ezen túlmutat, extrapoláció.